Behavazva

Az idei tél nem kiskanállal mérte idén a hó mennyiségét. Mint külvárosban élő család, nem panaszkodhattunk szépségében egy percig sem. Mostanra kezdett olvadni a hó, ami már nem a szépségét mutatja a télnek, de annál inkább a tavasz közeledtét.

Idei tél a hólapátomnak is sok munkát adott. Biztos furán hangzik, de valahogy szeretek havat lapátolni, még annak ellenére is, hogy saroktelkünk lévén ez nem kis munka. Szerencsére a gyerekek is besegítettek a nekik vásárolt kisebb hólapáttal.

Téli kedvenc elfoglaltságuk az Igluépítés volt, ezt már annyit gyakorolták, hogy nagyon profi technikával felépítettek egyet a kertünkben is.

Mostanság én is nagyon behavazódtam. Régebben elképzeltem, hogy milyen jó lenne dolgozni. Próbálkoztam is egy kis ideig, hetente 4-szer ki is jártam a céghez napi 8 órában. Nem okoztam mindig osztatlan sikert, mikor Feri hazajőve gyakran üres hűtőt talált és egy ingerültebb feleséget, mert nem sikerült semmit elvégeznem. Hoszzú hónapokba és megannyi könnybe tellt megértenem, hogy választanom kell a Hétpettyes és a család között. Feri nem azt kérte, hogy otthon ülő, "munkanélküli" feleség legyek, hanem próbáljam meg megtalálni azt az optimális munkával töltendő időt, ami nem megy mindannyiunk kárára. Sokszor az is problémás volt, hogy hazahoztuk a munkát, vagyis csak én hoztam haza, Ferimnek pedig itthon már egyáltalán nem volt ezek megvitatásához kedve. Mostanra teljesen helyreállt az egyensúly, nem is értem, miért ágáltam annyira ellene. Bizonyos munkákat én végzek, de csak olyanokat, melyek nem igényelnek sok időt, illetve húsvéti és karácsonyi szezonban hetente 2-szer besegítek a Flórában. A cégnél lévő fotózások nagy részében is kiveszem részemet, így januárban és augusztusban a beérkező új mintákat és az elkészült bemutatótermet, mig februárban és októberben a 2 napos virágkötészeti bemutatón fotózom. Ezen a héten is itt vettem ki a részem.

Ezek mellet édesanyámat is próbálom gyakran látogatni, vele és édesapámmal eltölteni legalább 2 napot egy héten, hétvégén pedig a gyerekekkel meglátogatni. Édesapámnak vannak olyan bölcsességei, amelyeket nem feledek, és mostanra kezdem is talán egyiket-másikat megérteni. Az egyik nagyon is ezzel kapcsolatos. Mikor barátai arról beszéltek, hogy kinek utazott külföldre a gyereke élni, apu azt mondta: Ő nem örülne, ha mi elutaznánk, ő nem azért fektetett belénk annyi energiát, hogy amikor nekik lesz majd egyszer szükségük ránk, ne legyünk ott." És ez az idő most elkövetkezett. Sajnos...

Mostanság a gyerekek is egyre többet kell foglalkozni, nem mintha eddig ez kevés lett volna, de mindig találunk ki újdonságokat. Hol egy farsang, egy fellépés, egy betegség, egy buli, egy családi ünneplés...stb.

Már mindannyian nagyon várjuk a jövő heti síelést, talán ez a kis kikapcsolódás újra erőt ad, hogy feltöltődve indulhassunk neki a tavasznak.

"Ha egyszer tavasz akar lenni: az összes jégpáncélok hiába erölködnek és tiltakoznak."

Imádom a havat és a téli sportokat, de ha hazajövünk akkor már szeretnénk újra elővenni a bicikliket és a görkorit, mert most már annak jött el az ideje.

Kolosom, Te Édes

Egy hónapja kezdtem írni ezt a pár sort, nehezen jutok a végére, és nem csak amiatt, hogy mostanság kevesebb időm engedi, hogy a gép előtt legyek. Úgy érzem, később talán mégis jó lesz Kolimnak olvasni önmagáról ezeket a sorokat. Befejezni mégsem fogom, de amit eddig leírtam nem törlöm ki.

Nem könnyű írni róla, de néha kell! Nehéz egyre közelebb kerülni egy olyan dologhoz, amiről még én sem tudom mit fog jelenteni. És milyen nehéz ez a gyermekeimnek. Még sosem éltem ilyet át, nem tudom hogyan kell kezelni, talán jó így, talán nem. Bármennyire is szeretnénk, az én örökmozgó, mindenben segítő édesanyám, aki próbálja felvenni a harcot a rák ellen, de vannak napok, mikor nem olyan egyszerű. Nehéz leírni, mert tudom minden unokáját ugyanúgy szereti, de valahogy Koli mindig más volt és más is lesz. Közöttük már a megszületés óta egy megmagyarázhatatlan kapcsolat van. Próbálom őket minnél többször anyuhoz elvinni, legyenek sokat együtt, tereljék el anyu gondolatát a mostani dolgokról, meséljenek, olvassanak neki, vagy csak legyenek mellette.

Hétvégén, mikor ott voltunk, anyu lepihent, Koli bebújt mellé az ágyba és beszélgettek. Csak ketten voltak, én pedig titokban odaosontam leültem egy székre és hallgattam őket, hallgatnom kellett őket. Édesanyám elmesélte neki, hogy ő most nagyon beteg, reméli meggyógyul, de a rossz és jó sejtek, most harcolnak benne. Próbálta megmagyarázni neki, hogy ha a rossz sejtek győznek, akkor belőle angyalka lesz, ha a jók, akkor talán meggyógyul.

- Mama, kérlek akkor a jó sejtek győzzenek.

Beszélgettek, én csak hallgattam őket. Anyu mindent elmondott neki, Koli pedig hallgatta és simogatta. Anyu, aki sosem tűrte, hogy simogassuk, neki ezt is megengedte, sőt szerintem nagyon is jól esett neki. Remélem még sokáig.

Szülői értekezlet

Mikor bekerültek a gyerekeim az óvodába, kikerülve itthoni közegünkből, teljesen meglepődtem. Számomra az volt a természetes, hogy egy szülő sokat foglalkozik gyerekével, érdekli mi történik vele nap, mint nap. Aztán szép lassan rá kellett jönnöm, hogy mi is a valóság.
Ma az iskolában sikerült ledöbbennem egy-két dolgon. Réka néni színházat szervezett gyermekeinknek tanítási időben. Ez több szempontból is jó, egyik, csapatépítő, együtt mehetnek a gyerekek egy előadásra, másik, láthatnak egy új darabot, amit velünk még nem, de ha már valaki látta, maximum látja még egyszer, hiszen egy mesefilmet is megnéznek többször. Réka néni elmesélte, hogy egy kedves szülőtől kapott egy minősíthetetlen levelet, melyben a szülő nemtetszését fejtette ki affelől, hogy a gyerekek miért iskolaidőben mennek színházba, és ha akkor, akkor miért kell fizetni, és különben is az ő gyereke már látta a darabot.
Hát igen. A magam részéről én is imádtam, ha valamilyen oknál fogva kicsit lóghattunk a suliból, és még ha művelődnek is egy kicsit, nem árt, ez is tanulás. A fizetéshez hozzászólva az iskolának nyomtatópapírra nincs pénze, miért nem engedhetjük meg mi szülők, hogy gyermekeink ennyi pénzzért elmenjenek színházba. Főleg ha az az illető már elvitte a gyerekét, bizonyára már egyszer megengedhette magának. Hosszú éveim tapasztalata, hogy nem mindig az sopánkodik a pénz miatt, aki nem engedhet meg magának bizonyos dolgokat. Erről ennyit. Igazán még azt nem értem, miért kell ezt a rendes tanárnőt bántani. Igaz ha nem szervezne semmit az lenne a baj.
Hazajőve Mariann elmesélte, hogy novemberben is valakinek sikerült megsirattatnia a Réka nénit, azzal vádolva, hogy nincsen tekintettel a gyerekekre, és olyan gyorsan halad az anyaggal. Volt aki tőlem is megkérdezte a mateksebességről a véleményem, de mint dícséretes matekosok inkább nem nyilatkoztam. Az anyaggal olyannyira nem haladunk gyorsan szerintem, hogy a matek 2. tankönyvét még el sem kezdtük. Sajnos gyakran sokkal könnyebb egy tanárra ráverni a saját hibánkat, mint kicsit elgondolkozni, hogy tényleg ki a felelős mindezekért. Én a magam részéről Réka nénivel a végletekig meg vagyok elégedve, addig örüljünk, míg ilyen tanára van a gyerekeinknek. Én úgy gondolom, hogy a szigor, és szeretet, amit a gyerekek kapnak tőle figyelemre méltó. Mikor a gyermekeim bizonyítványát olvastam, írtam is neki pár sort

"Öröm volt végigolvasni gyermekeim bizonyítványát, de azt hiszem ehhez nemcsak az ő tudásukra és szorgalmukra volt szükség. Köszönjük a sok fáradozást, és a következetes „szigort” és szeretetet, amit a gyerekek kapnak nap, mint nap." Megköszönte szavaimat, és azt írta, jól esik neki néha ilyeneket is olvasni.

Visszatérve a szülőíre, Kriszta néni pedig arról mesélt, hogy a gyerekek meg sem kóstolják, ami nem ízlik nekik, például a tökfőzeléket. Hát azt én is utáltam, így mondtam is neki, hogy 7 évente változik az ízlésünk, majd megszeretik. Talán ez az, amivel kevesebbet kellene foglalkozni.
Arról is említést tett, hogy szófogadóversenyt rendeznek, és számolják, ki hányadik rászólásra teljesíti, amit kell. A 3-nál már dorgál. Azért gratulálok, ezt én is eltanúlnám, mert nekem nem nagyon elég néha csak 3-szor rájuk szólni, főleg az én drága 7 éves nagylányomra.

Szülői kipipálva, Réka néninek pedig kitartást kívánok. Egy másik Rékának is kívánom ugyanezt, Borka édesanyjának megszületett a kisbabája. Még nagyon pici, 2000 gramm, nem volt komplikációmentes a dolog, de azért remélem hamar rendbejön minden.