Varázsoviból is ballagunk

Mikor a fiúk még oviba jártak, sajnos nem ismertem ezt a helyet. Valcsika kedves táncos barátnőjétől hallottam, hogy ide járnak. A lelkesedést hamar átadták nekem, így Valcsi is itt tölthette ovis utolsó évének minden péntekét.

Adott egy olyan csapat, aki a legnagyobb lelkesedéssel várja nap-mint nap a gyerekeket, és hetente egy nap mesevilágban töltik közösen napjaikat. Itt egy napba annyi minden belefér, mint ami néha egy heti ovis életbe nem nagyon sikerült eddig. (ez sem panasz igazán) Mióta Valcsika ide jár, elkezdett rajzolni, énekelni, verseket mondani itthon. Mikor kérdeztem, ezt hol tanulta, mindig a Varázsovi volt a válasz. Nem volt olyan péntek, mikor nem szeretett volna menni, és nem volt olyan péntek délután, mikor elég későn mentem volna érte, és nem akart volna mégis maradni. Én is szívesen töltöttem volna el pár napot itt, olyan jó volt reggelenként, mikor Sanyi bácsi vidáman, örömmel fogadra a gyerekeket. Persze nem csak Sanyi bácsijuk volt, aki néptáncot tanított, hanem Boti bácsijuk, Szilvi, Zsuzsa, Ági, Vera, Orsi és nem utolsó sorban Erika nénijük is, aki létrehozta ezt a fantasztikus gyerekbirodalmat.

Zárásképpen pedig a gyerekek egy közös műsorral készültek, melyre az Erzsébetligeti színházba voltunk hivatalosak. Megmutatták a gyerekek, milyen szépen táncolnak, énekelnek, játszanak közösen és zárásképpen Boti bácsi vezetésével az eddig egymást nem ismerő csoportok közösen előadtak egy dalt, melyhez ki háromszöget, ki csengőt, azaz miden csapat más hangszert használt.

A műsor végén Erika néni köszönte meg a szülőknek, hogy a gyerekeket ilyen figyelemmel hallgattuk, de leginkább mi tartozunk hálával, hogy gyermekeink milyen csodás évet élhettek át velük.

Valcsika annyira megszerette őket, hogy szeptembertől népdalkörre, és kézműves foglalkozásra, mint kisiskolás újra járni fog hozzájuk.

Kívánom Erikának, hogy még sokáig elvarázsolhassa a gyerekeket műhelyében.

Valcsikáék minden pénteken ezzel a kis dallal kezdték a napot:
"Jó napot, jó napot! kívánok,
ébrednek bennünk a nagy álmok,
nyílik a szívünk a jóra,
váltsuk most eggyütt ezt valóra."
Nem csoda, hogy elvarázsolva érezte magát egész nap!!!!

Búcsú az ovitól

Hát ez a nap is eljött, mikor Valcsikám is végleg elbúcsúzott az ovitól. Egy éve még nem tartottam iskolaérettnek, de tavaszra komoly nagylány lett. Eufórikus hangulatról nem igen beszélnék a ballagással kapcsolatban, végletekig sajnálom, hogy az eddig jól bevált, és minden szülő által várt közös évzáró-ballagás műsort így lerövidítették. Panaszaimat ezzel lezárom, ne ez maradjon meg emléknek.

A kis "egyközösverses" búcsú után kivonultunk az udvarra, és a miáltalunk betanított kis verssel fűszerezve elbúcsúztattuk a gyerekeket az óvo néniktől és Szilvi Dadus nénitől. Már évek óta elterveztem Valcsikámnak egy verset, így ő azt tanulta be:

Szalai Borbála: Utolérem a bátyámat

Mi tagadás, irigyeltem
Hogy a bátyám iskolás,
Hogy őneki gyerekjáték
Az írás, az olvasás.
Csodáltam, hogy milyen szépen
Formálja a betűket,
S hiába van sok belőlük,
Ismeri a nevüket.
Úgy megy neki az olvasás,
Akárcsak a vízfolyás
Hej — gondoltam —Mikor lesz már
Belőlem is iskolás!
S most, amikor beírattak
Iskolába az idén,
Megfogadtam: a bátyámat
Utolérem, bizony én!

Versmondás után a gyerekek elültettek egy kis fát közösen, örök emléknek, hogy itt jártak. Nagyon kedves kis ötlet volt, élvezték is a ballagók, a lapátot pedig emlékként megkapták.



A műsor után egy kis uzsonna következett, ezután pedig közös gyereknapot tartottak a többi csoporttal, ahol voltak bohócok, arcfestők és természetesen ugrálóvár is.
Valcsika leginkább barátnőivel rohangált. A 3 grácia sok-sok közös évet töltött el itt együtt. Remélem ha tehetjük mi szülők, segítjük megtartani ezt a barátságot.

Május is volt - 2/ Szabin Párizsban

Drága Timim már jó ideje nyaggatott, menjek ki hozzá újra Párizsba. Kihasználva az alkalmat, hogy még nem dolgozott, de édesanyja már ott volt, elhatároztam, végre élek a lehetőséggel.


Már éreztem, hogy nagyon szükségem van a kikapcsolódásra, ilyenre pedig még nem volt alkalom, hogy egyedül gépre szállva pár napot külföldön töltsek.

Már az első estét megérkezéskor egy koktéllal ünnepeltük egy kellemes kis helyen. Amúgy Nordine a koktélok nagymestere, én pedig lelkes fogyasztója vagyok annak, amit ő előszeretettel elkészít. Persze azért szokott improvizálni is, azt kielemezzük.
Timivel sokat sétáltunk, akár gyerekekkel a játszótérre, akár kettesben a városban. Ők Franciaország kis elővárosában laknak, ahol szépen felújított utcák, kertek, parkok vannak. A parkban ahol sétáltunk kis tó, madárkert, szép játszótér. Itthon ez kicsit hiányzik.
Séténk során ebbe a kis virágpiacra is betértünk.
Champs-Elysees kicsit másképp
Hajókirándultunk is, és annak ellenére, hogy tényleg minden nagyon szép volt, megállapítottam, hogy azért Budapesttel a Duna partról, végigautózva az alsó rakparton, vagy akár hajóval, semmi nem vetekedhet. A Champs-Elysees-t kicsit átalakították, növénykiállítás volt. Teljesen lezárták, feltöltötték földdel, és mindenfajta palánta, búza, kukorica, napraforgó, és egyéb növénnyel letepítették be. Nekünk ez kicsit sok volt, persze a meleg és végtelen sok ember is tett róla, így gyorsan inkább egy kicsit nyugodtabb helyet kerestünk.

Érdekes volt ücsörögnünk és csak beszélgetnünk egy hűs parkban. Meg is kérdeztem Timit, mikor volt utoljára ebben része. Hát neki sem mostanában.

Nagyon hamar eltelt ez a pár nap, jókat ettünk, sokat pihentünk, és teljesen feltöltődve jöttem haza, oda, ami azért már hiányzott a végére.

Skacok 9 és egyéb

Fiaim 9 évesek lettek. Oly sok minden történt egy év alatt, csak csodálom milyen fejlődésen mennek keresztül nap-mint nap. Mikor sokak említették, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond, csak legyintettem, mi lehet nehezebb, mikor 3 gyerekeket egyszerre kell pelenkázni, még nem tudják kifejezni érzéseiket, mikor gondoskodni kell a folyamatos etetésről, és folyton a nyomukban kell lenni. Hát azért lassan kezdem megérteni, hogy ezek mily csekélységek voltak, hogy eltörpülnek azon dolgok feleltt, mint amiken mostanában rágódom.
Talán Kolimmal mondhatom minden rendben van, ebben az évben kicsit önmagára talált. Kitűzött magának 2 célt, a fekete pályát és azt, hogy kitűnő legyen és teljes volt a siker.

Boldogságtól sugárzott az arca, mikor az évzárón kihívták 4 osztálytársával együtt a kitűnők táborába. Öröm volt az én szívemben is. Mint oly sokszor, magam előtt látom azt a kis 970 grammos fiúcskát, akit először pillantottam meg a koraszülőtt intenzív osztályon, és azokat a szemecskéket sosem feledem. Akarat és kűzdés volt benne, kűzdés egy célért, az életért, ami a legfontosabb. Már a hasamban kűzdött a fennmaradásért, és ez egy ilyen kis csöppségnek végtelenül nehéz feladat volt, és véghezvitte. Véghezvitte, mert mindig is egy célnak kell előtte lebegni, hogyha Fecinek sikerül, neki is sikerülnie kell.

Sportban is úgy látszik kedvére valót talált, mert a karate igazán bejött neki. Szeret járni, rajong az edzőjéért, és örül, mert már 2 csíkra vizsgázott év végén.

Talán a sportban Fecó is megtalálta önmagát, de év végére olyan hülyeségeket tett, talán a fáradtságnak is köszönhető, hogy maga sem tudta mi folyik körülötte. Most már látom, kezd lenyugodni, de az biztos, hogy nem volt nehéz kihozni a sodrából.

Év végére eljutottunk oda, hogy Réka nénivel leültünk beszélgetni, hogy mi lehet az oka, és jó lenne odafigyelnünk rá kicsit jobban. Ő nagyon derűlátó, bizonyára ismeri Fecót, és én is nagyon reméltem, hogy a nyári pihenés, kicsit több együttlét megerősíti abban, hogy milyen szeretet veszi őt körül, és jó lenne hallgatni az "öregebbekre", és elhinni nekik, nem érdemes azonnal ugrani akkor, ha valaki abban éli ki magát, hogy őt nyaggassa. Amennyiben ő erre ugrik, még fokozódik a dolog. Igaz kicsit ő is elásta magát, de azért ismerem annyira én is, hogy, ha ráérez arra amit magyarázunk neki,meg fogja érteni, és rájön, jobb nem foglalkozni ezzel a dologgal és inkább olyan barátokat találni, akikből már azért most is van jópár.

Május is volt -1

Május az egyik kedvenc hónapom. Több okból is. Talán végre érezhetjük, hogy kezd tavaszodni, virágba borulnak a fák, és végre elővehetjük a nyári ruhákat, és színt gyűjthetünk. Sajnos ez az idei májusra nem volt elmonható, olyan fránya idő volt, hogy még talán a fűtést is bekapcsoltam volna, ha a festés miatt nem szerelték volna le a radiátorokat. Hát igen érdekes az időjárásunk. Vagy halálra fagyunk, vagy döglünk a kánikulában. Nem mondhatnám, hogy túl nyugodtan kezdtem ezt a hónapot, de annyi programunk volt, hogy szinte rohantak a percek, a napok. Csak azt vettem észre egy napból, hogy már el is telt, és a hetekkel is így voltam.

Május első napjait Feri szüleivel bükki apartmannunkban töltöttük, ahol megnéztük apósom új szőlőültetvényét Csepregen. Drága gyerekeim már azonnal ráizgultak a dologra, és tervezték, hogy milyen növényt és hová fogják ültetni. Élvezettel rohangáltak a lucernásban, és nagyon tetszett nekik, mikor el is tűntek benne.

Valcsikám a következő héten is folytathatta nomád vidéki életét, mert hétfő reggel elbuszozott Mesztegnyőre ovis barátaival.

Május második hétvégéjén, egy szép esős napon, mint már megszokhattuk, hogy esik, Timi barátnőm és kis családja jöttek el Franciaországból haza, hogy Lillácskát megkereszteljék.
Timi már régóta él Párizsban, oda sodorta az élet, ott talált magának munkát, és egy szerető férjet is, és azóta már 2 csodás kislányt, hogy ne unatkozzanak, ha úgy alakulna. Annak, hogy a keresztelőre hazajönnek, nagyon nyomós oka van, Timi nagymamája, aki idén tölti be a 106. életévet. 106 év, nagy idő, mikor született 1904-et írtunk. Lenne mit mesélnie az elmúlt évekről.


Kicsit megijedtem, mikor Timi engem kért fel keresztanyukának, mert azért ugye olyan sokat nincsen módunkban találkozni, de azért kicsit örültem is. Ő megnyugtatott, hogy a különböző rokonokkal sem találkozik sokkal többet, így ne izguljak.
Valcsikát is elvittük a kereszetelőre, így nagyon összebarátkoztat Hanna babával is. Lillával is próbálkozott, de ő még csak szemmel élvezte a világot. Hanna viszont annyira jóban lett Valcsival, el sem akarta engedni a kezét, vitte mindenhova, csak vele foglalkozott.




A keresztelő Timiék lakásában volt, nagyon kis hangulatossá sikeredett így, valahogy jobb szeretem ezeket az igazabbnak hitt szertartásokat. (a mi esküvőnk is egy kis szigeten volt Seregélyesen, oda jött el a pap) Persze azért az ünnepi ebédre egy étterembe mentünk. Mindig csodálom Nordinek családi összetartozását. Annak ellenére, hogy szinte a világ minden táján élnek, mégis sikerül egy-egy eseményre, ha nem is az egész családot, de egy részét összehozni. A keresztapa sem a szomszédból jött, Hussin, szintén marokkói, ő Nordine gyerekkori barátja.
Éppen a napokban gondoltunk vissza pár évvel ezelőtti közös tervünkre, hogy hegyet mászunk Tanzániában. Hanna, akit már akkor évek óta szerettek volna, közbeszólt, és világra kivánkozott. Azóta már 2 babájuk van, így Timi példa lehet sokak számára, hogy nem szabad feladni, csak tényleg kicsit kűzdeni és tenni kell a dologért.