2009. szeptember 17., csütörtök

Még mélyebb vízben

Érdekesen kezdődik az iskola mostanában. Azt tudtuk, hogy egyre nehezebb, de arra azért nem gondoltam, hogy a gyerekek néha annyi leckét kapnak, hogy még mi Mariannal is sokalljuk.
Ma azt terveztük, hogy nem haza jönnek, hanem Mariannékhoz kutyázni. Öt után azzal hívott Mariann, hogy még mindig a leckét csinálják, és még mindig nincsen kész. Kaptak egy 2 oldalas matek "szorgalmit", amit persze ajánlott megcsinálni, mert csütörtökön felmérő lesz. Emellett olvasás, másolás, munkafüzet, nyelvtan ABC tanulás, szintén másolás. Ja és a nyelvet is jó lenne gyakorolni.
Mondtam hagyják nyugodtan, játszanak, majd este megpróbáljuk befejezni.
Kicsit megrökönyödtem, mikor ráadásul olvastam Réka néni levelét, hogy van aki még külön gyakorló füzetet is csinál otthon. Minden tiszteletem az övé, de én a magam részéről inkább úgy döntöttem, hogy éljen a szép idő, a játék, a foci, az úszás és a bicikli, illetve a közös együttlét a szabadban. Nem vagyok hajlandó még a napi 4-5 óra mellett és a délutáni másfél óra leckeírás után ebben a szép őszi időszakban bekényszeríteni őket a szobába. Így az extra piros pontokat én adom nekik.

2009. szeptember 16., szerda

Csapatjáték

Apa Barna papával már egy hónapja megszervezték, hogy közösen elmennek a Magyarország-Portugália meccsre és természetesen a srácokat is viszik magukkal.
Mikor elérkezett a nagy nap, a srácok számára még mindig meglepcsi volt a dolog. Sajnos Valcsika mikor táncról hazaértünk, kikotyogta, de még akkar sem hitték el. Mikor levittem a ruhájukat, hogy kezdjenek öltözni, tudatosult bennük, hogy ez igaz.

Kolim annyira örült, hogy megjegyezte ez mennyire klassz dolog. "Anya ez csodálatos, ide nem mehet el mindenki, és én ott lehetek."

Igazán kicsit attól tartottunk, hogy Koli fogja végigunni a dolgot, de mégsem így lett. Ő volt a vezérszurkoló, végig ordított és végig szúrkolt a magyaroknak függetlenül mindenkitől. Fecónk felvette a ritmust, ő csak mikor mindenki drukkolt, akkor kiabált. Csodálatosan érezték magukat, és annak ellenére, hogy éjfélkor kerültek ágyba, mégis simán keltek reggel.
Természetesen az iskolában mindenkinek elújságolták, hogy hol voltak, de hát miért ne lehetnének büszkék erre.

Valcsikánk neheztelt kicsit, hogy ő nem lehet ott, de két gyerekkori kedvenc Grimm mesémmel vígasztaltam.

2009. szeptember 12., szombat

Álomnap

Nem terveztem nagyon a mai napról írni, míg Ferim egy mézes fahéja almapálinka átnyújtása mellett megemlítette, hogy ma ÁLOMNAP-ja volt. Így mégis leírom számára milyen volt ez a bizonyos nap, hogy ne felejtsük el.

-Családi közös délelőtti biciklisprogram, majd egy kellemes ebéd egy kertvendéglőben, utána egy kis alvás, majd kondi (ami szükséges, de kevésbé kellemes), utána itthon egy kis vacsi, egy finom pálinka együtt, és nyugodtan leülve családi körben egy ki újságolvasás.

Jóleső volt hallani.

2009. szeptember 9., szerda

Újra a mélyvízben


Újra végigolvasva nyári emlékeinket, nagyon szépen telt el a nyarunk. Kevés is volt, sok is volt, elég is volt, és főleg tanúlságos is sok szempontból. Velem is történtek olyan dolgok, amik kicsit hozzásegítettek, hogy amit már régóta terveztem, de lustaságom erősebb volt, most mégis véghezvigyem, vagyis elkezdjem. És el is kezdtem, mert szükséges,....már csak magam miatt is.

Gyerekeknek is elkezdődött szeptember elsejével az új év, kinek még oviban, kinek már második osztályban. Mondtam a srácoknak, hogy most már nem lesztek kis elsősök.
- Nem baj anya, most már kis másodikosok leszünk.
Évnyitón már nem ők ültek az első sorokban izgatottan, hanem inkább már nagy örömmel találkoztak osztálytársaikkal. Szerencsére az osztályban nem történt semmi változás, minden gyerek maradt és új sem jött. Tanárnénik is maradtak, melynek roppant örülök, Réka nénivel megfogtuk az Isten lábát.

Valcsikánál már nem volt olyan fényes a helyzet. Már év közben is éreztem, hogy Judit néni nem jön ki Niki nénivel az új ovónővel. Niki nénit minden gyerek szerette, de talán ez nem volt elég. Bizonyára Juditnak sem volt könnyű Éva néni halála után megszokni egy másik társat, hiszen hoszzú évtizedekig dolgoztak együtt. Niki néninek sem volt könnyű, pótolni egy társat, és egy nem akármilyen társat. Judit és Éva nagyon jól kiegészítették egymást, de a rák sem kort, sem embert nem tisztel. Még most is sokat gondolunk rá. Fiaim még átélhették, hogy együtt voltak velük, Valcsika már nem sokat, de talán még ha rákérdeznék, ő is emlékezne rá. Nagyon szerették őt....

Niki nénit áttették másik csoportba, mi pedig kaptunk egy új Anett nénit. Sokat még nem tudok mondani róla, nekem kicsit furi volt, hogy nem mutatta be senki, ő jött oda az udvaron, hogy ezentúl ő at új. Kicsit rossz a szám íze, de remélem ez idővel megváltozik. Márcsak egy év.
Valcsika a héten elkezdte a táncot is, idén kicsit komolyabb, gimnasztikai előkészítő helyett balett, néptánc és musical órájuk is lesz heti 2*2 órában. Nagyon szimpatikusak az új tanárok, a balett órán zongorakiséretre táncolnak. Még Valcsika is élvezi, remélem így is marad. A tánc mellett még úszni is járunk, persze azt már közösen a fiúkkal, így ha tehetem én is csatlakozom hozzájuk.

Aggtelek 2.

Másnap kezdődött az ominózus biciklitúra. Laci előkapta retro biciklijét, gumijának vastagságán már csak nevettünk. Feltankoltunk vízzel, és Jósvafőről elindultunk 2 keréken. Igaz csak 200 méterig jutottunk, mert megérkeztünk az erdei út kiinduklópontjáig. Valahogy ezt nem örökítettem meg, nem volt szabad kezem. Azt nem tudom meddig, de hosszú időn keresztül csak tolni tudtuk a biciklit. Hatalmas emelkedő, vízmosta nagy kövekkel tarkított út volt. Gondoltuk jól megsétáltatjuk a bicikliket. Béla biztosan csuklott, erről nem beszélt nekünk.
Mikor szembejött egy lovaskocsi, biztos hülyének nézhetett minket, hogy mit keresünk itt. Gondoltuk Béla a csúcsról figyel távcsővel minket, hogy sikerült a vicce, újra valaki beugrott neki.
Hát ez majdnem be is jött, Feri egyszercsak eldobta biciklijét, és szaladt rötyögve vissza, hogy itt a Béla. Túravezetést csinált egy házaspárnak. Jósvafő kipusztult szőlőtőkéit mutatta be egy napos kirándulás keretében.
Bélának nagy mákja volt, mert innentől kezdve elkezdett járható lenni a pálya. Igaz drága Kislányom megszenvedte a földutat, néha elestek Kolossal, de azért hősiesen nyomták apjuk bátorításával. Néha tekertünk, néha pihentünk, gyerekek megmászták az összes vadászlest, ebédnek pedig, mivel semmi ehető nem volt a környéken megettük az általunk vitt és sütött kenyeret.
Mikor kiértünk a földutakról, egy több kilóméteres hosszú lejtő következett. Kicsit izgultam, nehogy elessenek a gyerekek, de megúsztuk, próbáltam visszafogni velük a tempót. Vissza Jósvafő felé megpihiztünk egy pataknál, áztathattuk a lábunkat, míg Laci a gyerekenek íjakt, és tőröket készített fából. Hát igen, ez is kimaradt nekik eddig, de Laci segítségével most pótoltuk.
Jósvafőre visszatérve újra lábat mostak a gyerekek, úgy néz ki ezt nagyon élvezték.

Köszönet Lacinak a gyerekek nemcsak íjat kaptak, hanem rég áhított vágyuk is valóra vállt, horgászhattak is. Utolsó nap a Rakacai víztározóhoz mentünk, ahol hosszas keresgélés után találtunk egy fürdésre és horgászásra alkalmas területet, igaz nyaralók magánterülete volt, így reméltük nem zavarnak el minket. Csodálatos kis hely volt, még a minihalak is felugráltak a pecabotra, így még kapásuk is volt.
Búcsúajándékként Kolos kért magának Aggteleken egy szererencskövet, mondta, neki sosincs szerencséje, így hátha most lesz. Hát bízzunk benne!!!!!!!!!!!!
Nagyon szép és élményekkel teli nyaralás volt.